Újra itthon, az eső csendben ömlik az ablakra. Túl vagyok a forralt boron és a májpástétomon, mindkettő nagyon finom volt. Mindjárt alvás.
Olaszországban meteorológiai riasztás van érvényben a lezuhogott hómennyiség miatt. A buszhoz már 20 centis hóban, beázott csizmákkal sétáltam ki, fejemen a bőröndömmel. Jól meg is néztek. A busz fél órát késett. Aztán 30-as átlagsebességgel döcögtünk Milánó felé. Nem kapcsolták be a lábfűtést, úgyhogy minden lábujjam kockára fagyott :) De legalább elindultam időben (fél 3-kor). Milánóba érve átmetróztam a pályaudvarra, hogy vonattal menjek a reptérre. A vonatokon mindig lábtájékon van a fűtés ugyanis. Meg is vettem a jegyet. Malpensa Express, megállj, jövök! 5 perc múlva fél füllel hallgatom a hangosbemondót: "... Malpensa Express é cancellato ...". Remek! Elbattyogok az információs táblához: a 14:05-ös vonat 3 órát késik (ez volt 17:30 körül), a 15:05-ös 2 órát, a többi törölve. Szuper! Irány az információs pult! Meglobogtatom a cédulámat, hogy nekem van jegyem, tessék mondani, most mi van. A kedves úr elmagyarázza, hogy másik társaság üzemelteti a vonatot, és ha kérdésem van, hívjam fel ezt és ezt a zöld számot. A jegyemet visszaváltják a pénztárnál. Köszönöm szépen. Elmegyek a pénztárhoz, kilóméteres sorok. Akkor ezt hagyjuk! Beletörődöm, hogy elúszott 10 euró, kisétálok a buszhoz, veszek egy jegyet és felpattanok. Indulás!
Egy órás út után lepattanok, besétálok, levágom magam egy padra és elfogyasztom a pár órája esedékes ebédemet. Utána átsétálok a security check-hez,de naná, hogy összesen 2 sor van. Mindkettő nagyjából 100 méteres, és elegánsan be van rendezve kordonokkal, hogy ne tűnjön fel. Oké, kivárjuk ezt is. Röpke fél óra múlva keresem a járat kapuszámát, de még nincs kiírva. Nem baj. Várunk. Egy óra múlva végre kiírják, így hát felkeresem a helyet. Tömeg. Az indulásunk el van halasztva fél órával. Nem baj. Várunk. A felszállási idő előtt 20 perccel kezdődik meg a priority boarding és a sor legvégén igazgatom a kabátom alá rejtett retikült, mert az már nem fért be a csomagba. Jobb zsebben fényképező, bal zsebben laptop töltő. A cipzárt esélyem sincs felhúzni, úgy nézek ki mint egy párna, aminek a huzatja összement a mosásban. De nem baj, legalább a súlyát nem nézik a csomagnak. Ahogy elnézem, kivételesen a méretét sem. Persze mindenki jól megnéz. Nem baj. Már hozzászoktam. Irány a repülő. Felszállás. Tumultus. A mögöttem álló néni jó olasz módra a fenekemet tolja. Helyfoglalás. Nyugalom. Mögém ül egy olasz társaság. Hangos barmok gyülekezete, a mögöttem ülő csávesznek csak a vasalt cowboy csizmáját látom, amit kinyújt a folyosó közepére, illetve a térdét érzem a hátamban. Szupi út lesz! Legalább az ülésemet ne rángatná hangosan röhögve. Kipakolom a zsebeimet, belerakom a retikülbe, épphogy belefér minden. Jó magyar módjára :)
Megkapjuk a biztonsági infókat, majd a személyzet feje alig hallható elhaló hangon közli, hogy a kifutó be van havazva, várni kell 35 percet. Utána szárny jegetlenítés lesz, kb. 10 perc. Nem baj. Várunk. 35 perc múlva átgurulunk a jegetlenítőkhöz, ott sorba állunk. Várunk. Sorra kerülünk. Várunk. Átesünk rajta. Várunk. Végre vége!!! Röpke két órás késéssel feldübörögnek a turbinák és megyünk! És én várok...
Az olaszok végre alszanak. Mindenki más is alszik. Várok...
Megkezdődik a leszállás. Az utasok újra éberek. Az olaszok is sajnos. Még mindig várok.
20 perc múlva végre landolunk. Beruccanunk a buszba, irány a reptér. Sehol senki. A terminálhoz érve a buszvezető hosszú telefonálásba kezd a kapunál. Csak utána enged minket szabadon. Szegény ördög, csak azt várja, hogy hazamehessen már végre. Az egész reptéren alig van valaki. Hajnali 1 óra van. A vámnál sincs már senki. A csempészeknek ma jó napjuk lesz :) Kirobogok a váróba, hívok egy taxit. A szpíker hosszas várakozás után mondja, hogy röpke 12 percet múlva érkezik a sofőröm. Ugyanabból a társaság vagy 5 autó is ott lebzsel, de egyik sem kér az olcsó fuvarból. Nem baj. Várok. 15 perc múlva meg is jön a kolléga, bepattanok pikk-pakk és már megyünk is. Irány a város másik fele. Mesélek közben az olasz hóviszonyokról, megérdeklődöm az aktuálpolitikai helyzetet, elmesélem, mivel foglalkozom, miközben fogynak a kilóméterek. Várok... Híd, lámpák, villamos, felüljáró, dupla jobbos. Már közel vagyunk. Elhajtunk egy villamos mellett. Hajnali kettőkor?? Wow!
Megálló, utca, még 5 ház ééééééééééééééééés megérkeztünk! Gyors fizetés, a kapu már nyitva vár, alig tudom bezárni mert a hidegben a hőtágulás erősen érvényesül. Valahogy összekényszerítem. Hátrabattyogok és benyitok a nyitva hagyott ajtón. Anyuci kedvesen köszönt a félhomályban a takaró alól, apuci kipattan és egyből feldarabol nekem egy mikulás-ananászt (majd' meghalok az éhségtől), aztán 10 perc múlva balfenéken jobbra át, irány a padlás. Szétterítem a földön a holmijaimat, megölelgetem a gerendákat, megcsodálom újfent a barátságos színeket, amik körbelengik a szobát, majd felsóhajtok. Hazajöttem!
Nem tudom, ki hogy éli meg az Advent ünnepét, de a várakozás szerves részét képezi. Valahol úgy érzem, minden Karácsonyt úgy kéne várjak mint ezt a hazajövetelt. Bizony voltak benne fordulatok. A sok macera megkeseríthette volna, de sose volt szívem elveszteni a türelmemet úgy igazán. Voltak szebb és kevésbé szebb pillanatok, egyhangú részek, bolond emberek, izgalom, hogy vajon lefülelnek-e. De volt mire várni és összességében ha a megérkezésre gondolok, megérte. Végül is törölhették volna a járatomat a rossz időjárási viszonyokra való tekintettel. Ebben az esetben még mindig Milánóban csücsülnék, mert az időjárás csak rosszabb lett. Szóval várni nem egy rossz dolog. Főleg ha az ember Krisztusra vár.
Áldott Adventet!
