Böjte Csaba testvér gondolata, Karácsony előtt épp aktuális:
http://www.devaigyerekek.hu/news/news_2858_megmaradunk.html
Szóval hitet, reményt, szeretetet és békés nyugalmat kívánok minden kedves olvasómnak az adventi és karácsonyi időszakra!
Hú, ez nagyon hivatalosra sikerült :D
Újra itthon, az eső csendben ömlik az ablakra. Túl vagyok a forralt boron és a májpástétomon, mindkettő nagyon finom volt. Mindjárt alvás.
Olaszországban meteorológiai riasztás van érvényben a lezuhogott hómennyiség miatt. A buszhoz már 20 centis hóban, beázott csizmákkal sétáltam ki, fejemen a bőröndömmel. Jól meg is néztek. A busz fél órát késett. Aztán 30-as átlagsebességgel döcögtünk Milánó felé. Nem kapcsolták be a lábfűtést, úgyhogy minden lábujjam kockára fagyott :) De legalább elindultam időben (fél 3-kor). Milánóba érve átmetróztam a pályaudvarra, hogy vonattal menjek a reptérre. A vonatokon mindig lábtájékon van a fűtés ugyanis. Meg is vettem a jegyet. Malpensa Express, megállj, jövök! 5 perc múlva fél füllel hallgatom a hangosbemondót: "... Malpensa Express é cancellato ...". Remek! Elbattyogok az információs táblához: a 14:05-ös vonat 3 órát késik (ez volt 17:30 körül), a 15:05-ös 2 órát, a többi törölve. Szuper! Irány az információs pult! Meglobogtatom a cédulámat, hogy nekem van jegyem, tessék mondani, most mi van. A kedves úr elmagyarázza, hogy másik társaság üzemelteti a vonatot, és ha kérdésem van, hívjam fel ezt és ezt a zöld számot. A jegyemet visszaváltják a pénztárnál. Köszönöm szépen. Elmegyek a pénztárhoz, kilóméteres sorok. Akkor ezt hagyjuk! Beletörődöm, hogy elúszott 10 euró, kisétálok a buszhoz, veszek egy jegyet és felpattanok. Indulás!
Egy órás út után lepattanok, besétálok, levágom magam egy padra és elfogyasztom a pár órája esedékes ebédemet. Utána átsétálok a security check-hez,de naná, hogy összesen 2 sor van. Mindkettő nagyjából 100 méteres, és elegánsan be van rendezve kordonokkal, hogy ne tűnjön fel. Oké, kivárjuk ezt is. Röpke fél óra múlva keresem a járat kapuszámát, de még nincs kiírva. Nem baj. Várunk. Egy óra múlva végre kiírják, így hát felkeresem a helyet. Tömeg. Az indulásunk el van halasztva fél órával. Nem baj. Várunk. A felszállási idő előtt 20 perccel kezdődik meg a priority boarding és a sor legvégén igazgatom a kabátom alá rejtett retikült, mert az már nem fért be a csomagba. Jobb zsebben fényképező, bal zsebben laptop töltő. A cipzárt esélyem sincs felhúzni, úgy nézek ki mint egy párna, aminek a huzatja összement a mosásban. De nem baj, legalább a súlyát nem nézik a csomagnak. Ahogy elnézem, kivételesen a méretét sem. Persze mindenki jól megnéz. Nem baj. Már hozzászoktam. Irány a repülő. Felszállás. Tumultus. A mögöttem álló néni jó olasz módra a fenekemet tolja. Helyfoglalás. Nyugalom. Mögém ül egy olasz társaság. Hangos barmok gyülekezete, a mögöttem ülő csávesznek csak a vasalt cowboy csizmáját látom, amit kinyújt a folyosó közepére, illetve a térdét érzem a hátamban. Szupi út lesz! Legalább az ülésemet ne rángatná hangosan röhögve. Kipakolom a zsebeimet, belerakom a retikülbe, épphogy belefér minden. Jó magyar módjára :)
Megkapjuk a biztonsági infókat, majd a személyzet feje alig hallható elhaló hangon közli, hogy a kifutó be van havazva, várni kell 35 percet. Utána szárny jegetlenítés lesz, kb. 10 perc. Nem baj. Várunk. 35 perc múlva átgurulunk a jegetlenítőkhöz, ott sorba állunk. Várunk. Sorra kerülünk. Várunk. Átesünk rajta. Várunk. Végre vége!!! Röpke két órás késéssel feldübörögnek a turbinák és megyünk! És én várok...
Az olaszok végre alszanak. Mindenki más is alszik. Várok...
Megkezdődik a leszállás. Az utasok újra éberek. Az olaszok is sajnos. Még mindig várok.
20 perc múlva végre landolunk. Beruccanunk a buszba, irány a reptér. Sehol senki. A terminálhoz érve a buszvezető hosszú telefonálásba kezd a kapunál. Csak utána enged minket szabadon. Szegény ördög, csak azt várja, hogy hazamehessen már végre. Az egész reptéren alig van valaki. Hajnali 1 óra van. A vámnál sincs már senki. A csempészeknek ma jó napjuk lesz :) Kirobogok a váróba, hívok egy taxit. A szpíker hosszas várakozás után mondja, hogy röpke 12 percet múlva érkezik a sofőröm. Ugyanabból a társaság vagy 5 autó is ott lebzsel, de egyik sem kér az olcsó fuvarból. Nem baj. Várok. 15 perc múlva meg is jön a kolléga, bepattanok pikk-pakk és már megyünk is. Irány a város másik fele. Mesélek közben az olasz hóviszonyokról, megérdeklődöm az aktuálpolitikai helyzetet, elmesélem, mivel foglalkozom, miközben fogynak a kilóméterek. Várok... Híd, lámpák, villamos, felüljáró, dupla jobbos. Már közel vagyunk. Elhajtunk egy villamos mellett. Hajnali kettőkor?? Wow!
Megálló, utca, még 5 ház ééééééééééééééééés megérkeztünk! Gyors fizetés, a kapu már nyitva vár, alig tudom bezárni mert a hidegben a hőtágulás erősen érvényesül. Valahogy összekényszerítem. Hátrabattyogok és benyitok a nyitva hagyott ajtón. Anyuci kedvesen köszönt a félhomályban a takaró alól, apuci kipattan és egyből feldarabol nekem egy mikulás-ananászt (majd' meghalok az éhségtől), aztán 10 perc múlva balfenéken jobbra át, irány a padlás. Szétterítem a földön a holmijaimat, megölelgetem a gerendákat, megcsodálom újfent a barátságos színeket, amik körbelengik a szobát, majd felsóhajtok. Hazajöttem!
Nem tudom, ki hogy éli meg az Advent ünnepét, de a várakozás szerves részét képezi. Valahol úgy érzem, minden Karácsonyt úgy kéne várjak mint ezt a hazajövetelt. Bizony voltak benne fordulatok. A sok macera megkeseríthette volna, de sose volt szívem elveszteni a türelmemet úgy igazán. Voltak szebb és kevésbé szebb pillanatok, egyhangú részek, bolond emberek, izgalom, hogy vajon lefülelnek-e. De volt mire várni és összességében ha a megérkezésre gondolok, megérte. Végül is törölhették volna a járatomat a rossz időjárási viszonyokra való tekintettel. Ebben az esetben még mindig Milánóban csücsülnék, mert az időjárás csak rosszabb lett. Szóval várni nem egy rossz dolog. Főleg ha az ember Krisztusra vár.
Áldott Adventet!
Csendes és szép a reggel, elégedetten átfordulok a másik oldalamra. Ránézek az órára, 8:37. Na, akkor még pár óra belefér :)
...
2 percel később valaki beizzítja a mosógépet a fal túloldalán, na remek! Miért nem lehet megvárni az egészséges 10 órát, amikor már nem borzadványos felkelni??? Ó, hát persze, takarítónéni nap van! Na, akkor alvás nem lesz. A múltkor se tudott bejönni hozzám. Azért 2 óra még belefér, délig úgyse megy el. Hát visszaalszom.
...
Újra felébredek, 10:17. Az álom csendesen kikúszik a szememből. Fekszem és gondolkozom az élet nagy dolgain. Fel kéne kelni. Álmos vagyok. Takarítónéni... Ehh, egy logika még belefér. Reggel úgyis mindig jobban megy.
Oldogatom vagy 10 percig, aztán irány a konyha. Adok a néninek egy csokit, merthát a Mikulás őt se hagyhatja ki. Beszélgetük. Szokás szerint a felét nem értem, de nem baj, kedvesen mosolygok. Elmeséli, hogy 13-án Santa Lucia hoz majd csokit a gyerekeknek. Hogy micsoda dolog! Méghogy Santa Lucia! :)
Bevágódom a konyhába, összedobok egy rántottát. A bacont még szeptemberben nyitottam ki, kicsit furcsán néz ki a fehér zsír, amiben úszik, de abszolút bacon szaga van. Amúgyis eszem belőle majdnem minden nap és semmi bajom nincs. Hát belefér. Rántotta közben leszerelem a gumicukor-füzért, amit a többieknek gyártottam tegnapelőtt este. Nagy tetszést aratott. Azóta se kóstolta meg senki rajtam kívül. Pedig gumicukor íze van. Kész, irány a tévé. Minden délben adják a Bűbájos Boszorkákat olaszul, nekem az éppen megfelel. Közben a takarítónéni jön csevegni, hogy a mai fiatalok hányszor elválnak. 3 gyerekes apuka 24 év után lelép egy szeretővel, stb. Kedvesen meghallgatom, mosolygok, bólogatok. Elmondja, hogy este esni fog a hó. Tudja, mert az egyik családtag meteorológus. Asszem. Ezt nem teljesen értettem. No de vissza a tévéhez, még egy kicsit reggel van.
Utána rájövök, hogy ma van a Szeplőtlen Fogantatás ünnepe, nem szabad dolgozni. No, nincs itt senki, vissza a szobába, jöhet egy kis sorozatnézegetés. Rájövök, hogy elfogyott a kenyér, el kell menni a boltba. Nézegetem a bakancsom, no ezt felvesszük. Nézegetem a jégeralsőt. Ez azért még túlzás. Pattanok a biciklire. Odafele eszembe jut a tegnap. Kockára fagyott fülekkel száguldottam az úton egy szál pulóverben, 4 fokban. Jó volt :) Hazafelé már sötét volt. Egy srác majdnem nekem jött oldalról biciklivel, mert csak kiszáguldott egy mellékutcából mindeféle világítás nélkül. Na nem mintha a helyiek bármilyen lámpát ráraknának a bicajukra, úgy grasszálnak az autók közt. Általában a stop tábla is dísznek van. Remélem a srác legközelebb körbenéz!
Odaérek a bolthoz. Nagyon komoly, táskával nem lehet bemenni, csak ha bezacskózzák és leragasztják. Volt már ebből egy-két vitám, a minap pölö ragaszkodott hozzá a csajszi, hogy hagyjam ott nála, mert túl nagy a bezacskózáshoz. Októberben valósággal rám rivallt egy másik csávesz, hogy hogy gondolom, hogy csak úgy begrasszálok táskával :) Amikor nem a szokásos biztonságiőr csávó van szolgálatban, ilyenek történnek. Merthogy a kosarat a pénztárnál le kell tenni, de onnan hogyan vigyem tovább a cuccot, ha a táskámat nem használhatom? Zacskót meg nem akarok venni minden alkalommal.
Vége a vásárlásnak, megyek a pénztárhoz. A csajszi mond valamit a polipról, amit vettem, persze nem értem. Mondom neki, hogy külföldi vagyok, nem értem. Mire megkérdezi, hogy honnan való vagyok, mire mondom, hogy Magyarország. Erre kedvesen visszakérdez: Ááá, sose tudtam igazán, Budapest, vagy Bukarest? Pffff!
Na, ezek után ez a nap már nem lehet rossz, és valóban kifelé menet látom, hogy esik a hó! Itten 5 évente egyszer ha hullik valami, szóval igazán meg vagyok tisztelve :) Persze biciklivel nagyon klassz, 500 méter után már nem látok semmi, mert a szemüvegem tele van hóval, a kapucni miatt meg oldalra nem. Hát reménykedtem, hogy nem lesznek meggondolatlan autósok azon a 300 méteres szakaszon, ahol nincs bicikliút. De szerencsére nincsenek, úgyhogy most ülök az ágyamon, Janicsák Veca épp az édes otthonomról énekel maxhangerővel, szóval nem panaszkodom! Ma kivételesen húst fogok enni és ha megtalálom a módosított helyszínű misét, egészen boldog leszek!
Jó ünneplést! :)
A következő iromány nem az én tollamból származik.
BEN STEIN: VASÁRNAPI KOMMENTÁR (CBS RÁDIÓ)
Bevallom: Zsidó vagyok és minden egyes ősöm is zsidó volt. És engem nem zavar egy csöppet sem, ha az emberek ezeket a gyönyörűen kivilágított, feldíszített fákat, Karácsonyfának nevezik. Nem érzem magam emiatt fenyegetve. Nem érzem, hogy meg lennék különböztetve. Ezek a fák csak azok, amik: Karácsonyfák. S egyáltalán nem zavar, amikor az emberek Boldog
Hát azt kell mondjam, hogy jó dolog külföldön lenni, de azért hazamenni sem kutya! Itten egyik esőből a másikba élünk, bizonyos helyeken derékig ér az árvíz (na persze nem itt), otthon meg süt a nap :)
Múlt héten hazatértem az otthoni régiókba és nem bírtam magammal. Persze a hazaút nem volt semmi, mitől is lenne. Bergamóból indultam reggel 6:30-kor, szóval előző este átvonatoztam a reptérre. Szépen elhelyezkedtem, hogy alszom egy jót, mikor közölték este 10-kor, hogy a részleget lezárják. Átbattyogtam a másikba, de éjfélkor jöttek, hogy nem mentem elég messze és szíveskedjek 10 métert arrébb menni. Bezsúfoltak 50 ember egy kis terembe, ahol 1 kivételével minden hely foglalt volt, de az is csak azért, mert a szomszéd széken egy hajléktalan ült... Najó, az én szaglásom úgyis felejtős, hát bóbiskoltam ott egy fél órát majd megállapítottam, hogy ez így nem fog menni, átvackoltam magam a földre. De természetesen a nők kopogós cipőben mászkáltak fel s alá, jó ha 1 órát sikerült bólintani. Hajnal háromkor jöttek, hogy most ezt a részleget zárják le, szíveskedjünk visszamenni a másik részlegbe. Na itt eldurrant volna az agyam, ha lett volna annyi energiám. Mindegy, levágtam magam a túlsó részlegen a földre, egy óra múlva meg átmehettem a security check-en. Akkor jött a hidegzuhany, a Ryanair ellenőrzi a poggyász méretét. A súlycsekket sikerült megúsznom, ezt nem. Na király, bevágtam magam a wc-be és fél órás izzasztó munkával élre hajtottam mindent a laptopon kívül. Két kiló sajt ment a kabátzsebbe, kicsit se néztek hülyének :) Mindegy, a célt elértem, nem kellett semmit otthagyni. Felszálltam, aztán képszakadás. Ha jól emlékszem, tátott szájjal ébredtem, biztos szép látvány lehettem :)
Hazajönni egészen fantasztikus volt. Sokan leszólják kis hazánkat, de szerintem csak azért, mert a pozitívumokról nagyon könnyen megfeledkeznek. Hát, ha hazajön az ember, akkor erről szó sincs :)
Fater kijött értem, hazafelé még vezethettem is, és minden lámpaoszlop egyben maradt :D Aztán két napnyi konferencia, majd karatetábor. Sok edzés, sok erősítés, izomláz, fájdalom, kocsma, mézes pálesz, móka. Szombat este irány Budapest és az Antiochia. Meglepett kedves arcok, sok ölelés, bevezetők, beszélgetések, bratyó kipihenten, vasárnap este jó sör. Tiszta party volt minden :)
Hétfőn Petiéknél jó beszélgetés, huncut unokaöcsik, édes-husi unokahugi. Este Fater szülinap, ráksaláta, zsuga az ősökkel, új gép :)
Kedd Daniéknál lett volna, de Luca elfertőződött bárányhimlős lett, szóval bekísértem őket a Lászlóba. Lucabébi egészen a kanül behelyezéséig szórakoztatott minden orvost, utána meg a belőle kilógó csövet próbálta elrágni :) A dokik közölték, hogy a leányzó nincs vészes állapotban, de jobb a békesség alapon bent tartják éjszakára. Az éjszakai program az volt, hogy hányszor lehet lerúgni a monitort, szóval szegény sógorcsajszi nem sokat aludt, de reggelre minden jobb lett :)
Este még egy edzés, aztán hajnalban reptér. A repülőn újabb képszakadás :) Megérkezvén tapasztalnom kellett, hogy bár Olaszországban egy órával később sötétedik, olyan vastag a felhőréteg, hogy félhomály van reggel 11-kor. Durva... Hazavonatozás, képszakadás. Mostanság csak nappal alszom :)
Mióta elmentem, az olasz tanfolyam véget ért, 7-et hiányoztam, szóval nem vizsgázhatok. De legalább megspórolok pár beutazást. Mostantól Cremához kötött vagyok.
Vagyis kezdődik a sportos élet! Most már nem lesz kifogás, hogy kihagyhassam a mozgási lehetőségeket. Szerencsére minden nap esik, szóval a biciklizés egyenesen mennyei! :) A Forest Gump lebernyegem tegnap megadta magát, hosszában kettéhasadt, amikor kapucnis fejjel próbáltam belebújni, na erről ennyit.
Mostantól még két hét doktori írás, aztán irány haza bejglit sütni :)
Csősztök!
Hát íme, beköszöntött az ősz! Csendben utazom a buszon Milánó felé, a rádióból klasszikus amerikai slágerek jönnek és én csendben léggitározom az ujjaimmal. A vezető mosolyog, az idő andalító.
Nagy szerencsém van mostanság, ezen a héten 5 összefüggő napon át volt napsütés, ami igen ritka. Tiziana szerint mindig hétvégén esik, hát alig várom... A múlt hétvégém valami fantasztikus volt, egy jó balhéval kezdődött, majd elvonatoztam a Garda tóhoz, de természetesen esett az eső, ráadásul mindenszentek miatt minden zárva volt, úgyhogy 3 órán keresztül keringtem a kihalt városban. A túlpart egyáltalán nem látszott. Az egyetlen érdekesség egy vitorlás tanuló csoport volt OP-kkal felszerelve. Kis kölykök ültek benne, az egyik majdnem beborult minden a fordulónál :) A nap végén fájó lábakkal hazakullogtam és nem akartam tudni a világról.
Az új hét szokásos dolgokkal telt. Hétfő egyetem, kedd-szerda tanfolyam, csütörtök egyetem, péntek tanfolyam. Szerdán új olasztanárt kaptunk, aki állítólag dalokat fog hozni, hogy hamarabb tanuljuk a szavakat. Kíváncsi vagyok, vajon össznépi kórust rendez-e belőlünk vagy sem :) Csütörtök este végre elmentem életem első kick box edzésére. Az első 1 óra (!) bemelegítéssel telik, hát én kidőltem a felénél, most is fáj mindenem. Aztán technikai alapozás következett, újra megtanultam ütni egyenesen, ill. körívesen, valamint a mae-, yoko-, és mikatsuki geriket vettük át. Mókás volt :) Az egyetlen fura dolog, hogy Olaszországban az első három küzdősport edzés után el kell menni a dokihoz, hogy megállapítsa, minden rendben van veled. Ha full contactban nyomod, külön kötelező biztosítást kell kötnöd, nagyon érdekes. A biztosítás a wellness centrumokban 80 euró. A másik érdekesség, hogy itt akármilyen havibérletet vásárol az ember, nincs olyan, hogy hónap x. napjától köv. hónap x-1. napjáig, vagyis ha okt 28-án veszel havibérletet, akkor 4 napig érvényes. Pfff...
Az olasz mentalitást is kezdem megtanulni, na az se semmi. A mai napon a busz hátsó felében hallgattam, hogy egy 16 éves csitri mit dumcsizik a barátnőjével a busz elején. Nagyjából mindenki ezt hallgatta.
Ha 4 fiatal együtt sétál a járdán, a teljes szélességet elfoglalják. Ha szembe jön valaki, nem húzódnak össze. Éppen annyi helyet hagynak, hogy ha nekilapulsz a falnak, kedvesen neked simulnak. A múltkor már levállaztam egy csávót hasonló szituációban, mert kezdett elegem lenni...
Tegnap este bicikliztem haza, mentem át a zebrán, miközben egy kocsi 20-szal gurult felém, stoptáblája volt. Megyek nyugiban, a kocsi csak nem fékez, első kerék már túl van rajta, a kocsi csak nem fékez, már csak fél méternyire volt tőlem. Na, elkaptam a kormányt, éppen elsuhantam előtte, már átértem a túloldalra, amikor a sofőr rátaposott a fékre...
A harmadik a sorban állás. Buszra való felszállásnál szó szerint egymás fenekében állnak az emberek. Inkább utolsónak szállok fel :)
A negyedik, a bámészkodók és cseverészők hada. Természetesen nem nézik meg, kinek mennek neki, hol állnak meg, kit zavarnak, á dehogy! Keresztbe, ahogy jól esik, az ember essen át rajtuk. A legszűkebb sarkokon állnak le dumálni, ahol csak azért sem lehet elférni. Ma este a tévét körülülve cseverésztek miközben én filmet néztem és egy büdös kukkot nem hallottam. Áhh! Ne mondja nekem senki, hogy Olaszországban lakni móka. Vagy ha igen, csakis vidéken!
A mentalitást viszont ellensúlyozza az öltözködés. A Garda tótól hazafele jövet HH melegítő-farmer párosításban végigcammogtam a főutcán. Huhú, olyan pillantásokat kaptam, hogy csak na! Az a tipikus lábujjtól fejtetőig gyors pásztázás, egy képzeletbeli fintor, majd semleges arc, amíg el nem haladunk egymás mellett. Asszem náluk olyan ez, mint amikor Magyarországon joggingban járnak az emberek a Tesco-ba :)
Sajnos minden poénos dolgot elfelejtettem, ami történt velem, fárasztó és lehangolt héten vagyok túl. De hogy ne legyen annyira szörnyű a vége, íme a nők és a férfiak összehasonlítása sztereotípiák szempontjából:
Csőváz!
Sokan mondogatják manapság, hogy nem a méret a lényeg. Az a helyzet, hogy megjött az ősz, az eső és a hideg. Esernyőbe öltözött a város. Az olaszok nem hordanak esőkabátot egyáltalán, szóval a helyi divat részét képezi, hogy milyen ernyővel jársz. A nőknél gyakran előfordul az ici-pici fogantyús törékeny tesco változat míg a férfiak napernyő méretű gigaernyőkkel járnak. Ha három pasi szembejön az utcán, az már logisztikai rejtély számomra... Persze vannak emancipálódott nők, akik átvették ezt a jó szokást. Ebből adódóan a kétszemélyes járdák járhatatlannak bizonyulnak szép esős napokon. Asszem valahogy meg kell mutatnom a helyieknek, hogy az esőkabát igenis lehet divatos...
Az új idők új lakót hoztak. Még a nevét se tudom, de azt igen, hogy a sminkmennyiség alapján, amennyit alkalmaz önmagán, vakolókanalat használ :D Najó némileg eltúlzom a dolgot, és valszeg a pasija meg fog verni engem, de alacsony termet, hosszú haj, rengeteg festék. [Vállvonás] Ez van...
A harmadik a hideg. Mivel nincs fűtés, az elmúlt héten gondosan adagoltam a szellőzést, hogy a friss levegő mellett azért a meleg is megmaradjon. Kellemes 21 fok uralkodott kicsi lakosztályomban és nagyon boldog voltam. No ez egészen addig működött, amíg egy szép napon a takarítónéni fel nem mosta a szobámat, majd kedvesen nyitva hagyta az ablakot, hogy hamarabb megszáradjon. Fél óra múlva megérkezve és boldogan tapasztalva, hogy immár 16 fok van, melegebb éghajlatra küldve a nénit, bedurrantottam minden melegcsináló eszközt, ami rendelkezésemre állt: laptop és olvasó lámpa :) Keményen gyűjtögetve a tizedeket, sikerült 19 fokig feltornáznom a hőmérsékletet, de itt megállt az élet. A közös helyiségekhez képest sokkal jobb volt a szitu, de az otthoni padlás-feeling nem hagyott magamra. Az ablakomon ráadásul 1 mm-es résekkel bír, szóval úgy húz a hideg mint a franc. A megnyugvás ma érkezett el, amikor is beindították a fűtést, jesssssz!!
Lágyan gomolyog az esti köd a városban, az utcalámpák csendes aurában álldogálnak. A kabátkám még éppen hogy elég, de a hidegek előszele már alakulóban van. A vidám napsütéses napok elmenőben vannak, fűtésünk november közepéig nincs, úgyhogy már töröm a csempét a leendő tábortűz helyének. Úgy tűnik mindent sikerült már felavatnom kicsi szobácskámban. Már az első figyelmeztető irományt is megkaptam, amikor behozták a leveleimet a szobámba (távollétemben természetesen), és ott hagytak egy papírt a földön, hogy "Please keep your room clean and in order!"
Mondjuk az is igaz, hogy nem várok vendéget mostanában, de romantikát félretéve nem mindegy, hogy néz ki a szobám? :p
Amúgy telnek a napok, belekezdtem a disszertációmba. Mivel heti háromszor 14-től 21-ig házon kívül vagyok, így leginkább éjszaka tudom csak írni, mert eldöntöttem, hogy a hétvégéken nincs munka. Hát az elmúlt 2-3 hétben hajnali 2 előtt nem nagyon feküdtem le, a vérnyomásom is felment 150-re, szóval új stratégiát kell választanom. Mindenesetre ma kialudtam magam, és reggel egyből mosoly kúszott az arcomra, amint felébredtem :)
A nagy öröm kitartott egész nap. Azért vagyok el annyit, hogy olasz órára járjak Milánóba. Ma megéltem a második olyan alkalmat, amikor nem a csoport legaljának éreztem magam (az első okt. 16-án, azon a bizonyos kedden volt, kedves antisok). Tudni kell, hogy beosztottak a legjobbak közé (az otthoni tanárbácsim nagyon jól felkészített nyelvtanból fél év alatt). A problémám a szókincsemmel van, ami a béka feneke alatt helyezkedik el, szóval minden órán hallgatunk valamit, amiből én egy kukkot sem értek, aztán kielemezzük, ehhez nem tudok egyáltalán hozzászólni, aztán keresztrejtvényt oldunk, amihez szintén szókincs kell és az utolsó 5 percben, amikor már el kell mennem, hogy elérjem a vonatomat, az ottmaradtak átbeszélik a nyelvtant. Szóval olyan aktív és boldog vagyok minden órán, mint amikor a tanár felteszi kérdést a diákoknak: "No, gyerekek, ma ki szeretne felelni?"
A hallgatni- és néznivalók is nagyon igényesek ám! Pénteken egy "Mine vaganti" című filmet néztünk meg, ami arról szól, hogy egy srác egy szigorú apával ellátott családban él: a nagynéni alkoholista; a nagyi cukorbeteg és a szerelme tesójához ment férjhez (ezen elmélkedik egész film alatt); a tesója a családi tésztagyár vezetője; ő maga meg író akar lenni, ja, és mellesleg homoszexuális. Amikor ezt készül bevallani, a tesója a szavába vág és ő vallja be, hogy homoszexuális, szóval az apuka kitagadja a családból (a tesót). Főhősünk így csöndben marad, megkapja a tésztagyárat és jobb híján talál egy csajszit, akivel tudja tettetni a boldog szerelmest, de aztán Rómából megjön a pasija és az egész terv dugába dől. A nagyi végül 5 tálcányi sütivel megöli magát, ettől az apuka elérzékenyül és visszafogja kitagadott fiát, főhősünk pedig bevallja, hogy író akar lenni és közli a saját életbölcsességeit (szerencsére nem emlékszem már egyre sem). Ennyi.
Ma egy rövidfilmet néztünk egy titkárnőről, aki az egész film alatt azon rinyál (szó szerint), hogy nem jók a mellei és operációt akar, közben meg le akar szokni a cigiről. Ó, extrában volt egy biztonsági őr, aki a titkárnő iránt érzelmeit egy romantikus és borzalmas dalban mondta el. Csattanó: ne operáltasd meg magad, úgy jók, ahogy vannak!
Szóval az élet szép, a meg kultúra csak úgy özönlik felém :)
Van egy kedves lakótársam, akit Sylviának hívnak. Nagyon kedves csajszi, sokat énekel. A probléma csak az, hogy minden hétre kiválaszt egy kedvenc számot és látástól vakulásig azt fújja, olasz módra, jó hangosan (az olaszok mindent hangosan csinálnak, egy átlagos beszélgetést 2 ajtón keresztül is figyelemmel tudok kísérni minden további nélkül). Az októberi nagy kedvenc, Nagy Feró top dala (Adele - Someone like you), ráadásul három hétig kitartott, a végén már Tizianával duetteztek. Én olyan boldog vagyok! Hála az égnek, most épp a Cranberries - Zombie van soron, azt én is szeretem.
És most a Titkok és szerelmek 629. része következik!
Az itthoni romantikus élet is alakul, Tiziana és Gennaro (aki csak annyit mond mindig, hogy "Bö?") újra szóba állnak egymással. Kíváncsi vagyok, mikor jönnek össze megint. Mivel egy szobában laknak, szerintem csak idő kérdése :)
Úgy döntöttem, hogy a Giannikról se mondok még le, az elmúlt 7 napban már háromból is sikerüt kicsalnom egy Bella bambinát, szóval nem reménytelen a helyzet :)
Ennyit rólam, továbbra is bátorítalak benneteket, hogy irkáljatok valamit a magyar politikai helyzetről, mert ezzel kapcsolatban nagyobb tudatlanságban leledzem, mint az olasz órán.
Csőváz!
Fura emberek az olaszok. Meg kell hagyni, tele vannak érzelmekkel, ezt bárki láthatja, főleg amikor elkezdenek gesztikulálni, merthogy többek közt erről is világhíresek. Ha megkérdezed őket, ők bizony katolikusok, de nem az ortodox fajtából (!). A rendezők a filmekbe mindig betesznek hosszú, agonikus, elrévedő szemű halálokat és amit eddig láttam, az alapján mindenkit legyilkoltatnak a maffiával. Nem igazán boldogok, ha pár nélkül maradnak, és úgy vélik, hogy ha két ember boldog egymással, akkor igenis jegyezzék el egymást! Ezzel nincs is baj, de elbeszélgetve Roccóval (amikor még beszéltünk...) mondta nekem, hogy itten az emberek jó 3 hónap után bizony ujjukra húzzák a gyűrűt és nagy büszkén mesélte, hogy ő bizony már háromszor is volt jegyességben :) Hát nem tudom. Én biztos nem tennék így, dehát én csak egy kívülálló vagyok és különben is minek szólok bele?! Aztán mint kiderült, az itteniek a jegyességig eljutnak ugyan, de tovább már nem nagyon akarnak haladni. Aztán a kedves dzsigolóm megemlítette, hogy mennyire tetszik neki, hogy nem akarok ilyen rövid idő után "eljegyződni", merthogy szerinte sem jó dolog az elköteleződés és hadd legyen a fiúm :D Na erre mondom én, hogy ennyit a Giannikról :D
A másik dolog ami egyből megfogott, az a válogatósság. Meg kell hagyni, nem olcsó a szórakozás Olaszországban. Néhány pub mellett található egy koktélbár is a városkámban. Az ára igen borsos, a James Bond martini (rázva, nem keverve) a legolcsóbb ital, 6 eurót kóstál. A többi 7-8 euróba kerül és egy-kettőt biztos, ami biztos hüvelyknyi kavicsokkal díszítenek :)
Nohát kiruccantunk most szombat este jó lakótársak módjára egy kicsit ismerkedni egymással. Társaságom pediglen Tiziana, Sylvia és Rocco, a dzsigoló volt. A szumma 5 koktélból kettő nem talált, "troppo dolce" felkiáltással tolták is félre egyből. Egy kicsit kiakadtam, hogy nagyjából 2000 Ft-ot kiadnak egy italra, majd toszogatják arrébb, mikor nincs is semmi baja. No, igazi csóró magyar módjára bevetettem magam, megalapoztam kis hazánk hírnevét és bár tényleg kicsit édeskés volt mindkettő, aznap este jót ittam :DDD
A hírnévalapozást ma sem hagytam abba, ma volt az első nap, hogy esőben kellett munkába kerekezni. Az olasz divat ezzel kapcsolatban nagyon szigorú: moderált, kényelmes sebesség, egyik kézbe az esernyő. Hát hozzátehetjük, hogy a moderált sebesség már amikor megérkeztem se ment... Ráadásul még Bergamóban találtam magamnak egy szép piros lebernyeget eső ellen, amolyan műanyag poncsót, mert már akkor sem akartam Mary Poppinsosat játszani a menetszélben. Ma felavattam a párosítást, a jelenséget nehéz leírni. Nagyjából úgy festhettem mint egy nagy piros Forrest Gump, amint röhögve száguldottam keresztül a hangulatos sétálóutcácskán, miközben a lebernyeg csattogott mögöttem a szélben. A kapucnit azért a szemembe húztam :D
A harmadik dolog, a lámpaszerelés. Biztos ismeritek azt a viccet, amikor megkérdezik, hogy hány ember kell egy villanykörte becsavarásához. A poént sajnos nem ismerem, de azt elmondhatom, hogy az olaszoknál minimum kettő, de az ideális a három: egy csavarja, a többi nézi és kommentálja :D
Najó, kikerestem:
Hány ember kell egy villanykörte kicseréléséhez?
leninista
Semmi értelme cserélgetni. A régi villanykörtét szét kell zúzni!
aktivista
Kettő. Az egyik kicseréli a villanykörtét, a másik meg közben röplapokat osztogat.
olasz
Kettő. Az egyik kicseréli a villanykörtét, a másik meg megszórja parmezán sajttal.
maffiózó
Három. Az egyik kicseréli a villanykörtét, a másik kint őrségben áll, a harmadik meg megöli az
összes szemtanút.
színésznő
A színésznek csak úgy tesznek, mintha kicserélnék, valójában nem cserélik ki.
régész
Három. Az egyik kicseréli a villanykörtét, a másik kettő meg közben vitatkozik, hogy milyen régi
volt a kiégett körte.
romantikus énekes
Kettő. Az egyik kicseréli a villanykörtét, a másik meg közben énekel arról, hogy milyen jó volt a
régi körte.
japán
Három. Az egyik ellenőrzi, hogy az új körte hazai gyártmányú-e, a másik kicseréli a körtét, a
harmadik pedig piackutatást végez, hova lehetne exportálni a kiégett körtét.
kertész
Három. Az egyik kicseréli, a másik kettő meg közben vitatkozik vajon a jelenlegi évszak
alkalmas-e körtecserére.
iszlám fundamentalista
Négy. Az egyik elrabol egy körtét, a másik Bejrutba szállítja egy eltéritett géppel, a harmadik
sajtótájékoztatót ad, a negyedik meg követeli, hogy Izrael bocsássa szabadon a politikai
foglyokat a körte kicserélése fejében.
izraeli kommandós
Hat. Négyen meglepetésszerűen rajtaütnek a szobán, egy kiveri a régi körtét a foglalatából, egy
pedig betekeri az újat, majd mind a hatan visszavonulnak.
Microsoft-alkalmazott
Kiégett??? Az nem lehet. Maga biztosan nem szabványos foglalatot használt.
Macintosh-felhasználó
Csak egy, de a körte 4000 dollárba kerül, s ki kell cserélni az alaplapot.
Ó és egy extra! Öcsisajt, neked küldöm, hogy egész biztosan eljuss ma a nyugodt álmok földjére :)
A HR-es kérdezi az új titkárnőt: "Az előző munkahelyén mennyi volt az évi fizetése?" Válasz: "Az előző munkahelyemen nem dolgozott egy Évi sem!"
Jó éjszakát!
Már péntek este van, de nekem úgy tűnik, mintha csak tegnap álldogáltam volna a néni mögött a templomban.
Rohan az élet, majdnem minden nap éjszakázom, hogy megírjam a francos cikket, aminek meg kell jelennie jövő nyárig. Szerencsére az újdonság, amit bele kell tennem, tegnapelőtt megérkezett Égi postán :)
Jó és rossz dolgok egyaránt fordulnak elő mostanság, de azért nem panaszkodom :)
A legbosszantóbb a vonatközlekedés. 10 perces várakozási idővel van egy átszállásom Treviglioban, de természetesen a vonatom majdnem mindig késik 10 percet.
A másik vonat vagy pontosan jár vagy 35 perces késéssel, a múltkor bementem Milánóba és fordultam is vissza mert nem akartam 50 perces késéssel begrasszálni az olaszórára.
Úgyhogy ma az előbbivel mentem (-1 óra), na persze ma rendesen járt minden... Jobb híján jártam a boltokat :)
Megérkezve egy db csajszi ült a teremben, hát megkérdeztem, mi volt az előző órán. Szépen elbeszélgettünk olaszul, majd megkérdezte, honnan vagyok, mire mondtam, "Sono ungherese".
Hát nem azt válaszolta, hogy "Nem mondod??" :D És én még azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen kis hazánkból...
Bezzeg a cremai tanfolyamon egy román srác volt, ő rám se akart nézni, mikor megtudta, hogy szomszéd vagyok... :p
Lassan megtanulom a gázsütő és az elöltöltős mosógép kezelését, hát azok sem voltak semmik. A mosógépet eleinte be se tudtam kapcsolni, aztán egy-két óra után pölö belenéztem, hogy minden rendben van-e, de olyan volt, mintha üres lenne, a közepén nem volt semmi. Teljes 5 percig azt hittem, hogy az egyik kedves lakótárs kicsórta a ruháimat és majd nagy ceremóniával akarja visszaadni. Na de aztán lejárt a mosás, meglett mindenem és ráébredtem, hogy hát igen, a centrifuga kinyomja a ruhát kívülre, a belső rész meg kiürül, na ennyit a fizikáról :D
Nohát mostanság ennyi, legyetek jók! Na persze azért ti is írhattok, hogy mi van veletek, mert én ugyanúgy nem tudok semmit...
