Magyar lány Itáliában

Draga gyermekeim! Ujfent a szeretetrol szeretnek beszelni nektek. Fiam akarata szerint gyujtottelek ossze benneteket az O neveben. Arra vagyom, hogy a hitetek szilard legyen es szeretetbol fakadjon. Mivel azon gyermekeim, akik ertik es kovetik Fiam szeretetet, szeretetben es remenysegben elnek. Megismertek Isten szeretetet. Tehat, gyermekeim, imadkozzatok, imadkozzatok, hogy minel jobban tudjatok szeretni es szeretetbol cselekedni. Azert, mert a hit onmagamban, szeretet es a szeretet cselekedetei nelkul nem az, amit kerek toletek: gyermekeim, ez a hit illuzioja, henceges. Fiam hitet, cselekvest, szeretetet es josagot ker toletek. Imadkozom es benneteket is kerlek, hogy imadkozzatok es eljetek a szeretet szerint, mivel arra vagyom, hogy amikor Fiam a gyermekeim szivebe tekint, szeretetet es josagot lasson bennuk, nem pedig gyuloletet es kozonyt. Gyermekeim, szeretetem apostolai, ne veszitsetek el a remenyt, ne veszitsetek el az erotoket! Meg tudjatok csinalni! Batoritalak titeket es megaldlak benneteket. Mert minden, ami evilagbol valo, es amit sok gyermekem helyez elso helyre, el fog tunni. Csak a szeretet es a szeretet cselekedetei maradnak meg es nyitjak ki a Mennyorszag kapuit. Varni foglak benneteket ennel a kapunal: olelessel szeretnem udvozolni minden gyermekemet. Koszonom!

Ma voltam Nancynél. A belépőm borzalmasra sikeredett (Nancy: Teresa vagy, hallottam rólad. Mik a szándékaid? Én: Lakhatok itt?). Ennek ellenére nagy szeretettel és öleléssel fogadott. Elmondta, hogy rengeteg a tennivaló, rengeteg csoport toppan be, akiket el kell látni, majd takarítani utánuk. A szegények is jönnek segítséget kérni. A kastély pedig nagy. Naponta megyünk közösen az esti imára és misére, illetve ha van egyéb program a templomban, oda is. Heti 2 óra áll rendelkezésre internet és telefon céljából. A vasárnap elvonulós, a rózsafűzéren kívül mindenki nyugalomban van. Az összes többi napon pörgés van ezerrel. Alvás nem sok lesz... Egy hetet kapok bejárás céljából.
Miután elmeséltem neki, hogy ki és mi vagyok, imádkozott értem és szeretettel elváltunk. Úgy viselkedett, mintha mi se történt volna. A legvégén Szűzanya is megölelt, egészen el voltam érzékenyülve. Visszamentem a Regina Pacisba, hogy befejezzem a biciklit. Este gyónni akartam.

20 perccel a plébániai programok előtt értem a gyóntatószékekhez. Rengeteg ember állt a sorban, angolul beszélő pap sehol. Hát erre nem gondoltam... Vertem a falba a fejem, hogy miért nem mentem hamarabb. Dimitrio is ott várt, ővele a kastélyban ismerkedtem meg. Javasolta, hogy várjak egy kicsit, hátha betoppan egy pap. Jött is, de az egyetlen nyelv, amit beszélt és kiírva el tudtam olvasni, az az ukrán volt. Hagytam. Aztán hirtelen jött még valaki. Kifüggesztette a bűvös MAGYAR táblát. Na neeee! Erre nem számítottam! Szépen leírtam angol nyelven a dolgaimat, erre magyar pap jön! Egyből mentem is :) A papbácsi felkészített, hogy valszeg jó fárasztó dolgom lesz, de megéri. Csak találjak időt csendes imára is. Így váltunk el. Este rózsafűzér, majd hazafele sétálva rádión hallgattam a prédikáció magyar fordítását. Kit tudja, mikor lesz megint...

Este jó volt a beszélgetés a nővérekkel függetlenül attól, hogy még mindig nem értem, miről beszélnek. Időnként aereo-t (repülő) mondok az area (terület) helyett, ezeken jót mulatnak, de így van rendjén.

Jó éjszakát!

Egy hét zarándoklat után azt kell mondjam, hogy Medjugorje az Istenre nyitott szívek oázisa. Az Atya jelen van. Beborít szeretetével. Oltalmaz. Mindent körülvesz. Mindenben és mindenhol ott van. Szűzanya pedig közbenjár.
A rózsafűzér életre kel, nem csak mormolás fél/egy órán keresztül. Jézussal teszem a lépéseket a Golgota felé. A kereszt békét és felszabadulást hoz. Az öröm belső hívásként van jelen. Még a gyóntatószék is úgy hív, hogy "itt bizony nagy kegyelmek fognak történni"! Ez Medjugorje.

Volt, hogy féltem elindulni. Volt, hogy a családom és több ismerősöm ellenzése kételyként rágott. Volt, hogy elkezdtem siratni azt, amit hátrahagyok. De aki vigyáz rám, erőt adott, hogy ezeken túllépjek.

Adri, Zsuzsi, Zsófi és Ágota utolsó dalában (Az Úr az őrizőm) a sírásig ment a kétségbeesés, hogy mennyire fog hiányozni minden és félek, mert nem tudom mi van előttem és már az estéről sem tudom, hogy hogy lesz. A dal végére pedig magabiztosan mosolyogtam, mert eljött a Szentlélek és újra megajándékozott azzal a kalandvággyal, ami előre vitt eddig. Megértette velem, hogy az elmúlt két év szárazsága azért kellett, hogy egészen természetesen tudjak vágyni ide és örömteli szívvel, félelmek nélkül tudjak igent mondani a hívásra. Isten sosem hív úgy, hogy előtte fel ne készítene rá :)

Így hát itt vagyok. A Regina Pacis közösség házában kezdtem lakni. Sokat imádkozunk, és mellette megcsináljuk, amit kell. Ma például egy mountain bike-ből próbáltam szobabiciklit varázsolni, mert kint nem tudnak tekerni, mert a klepetusuk beakad a küllőbe, nadrágban pedig nem mennek ki az utcára. A kezdeti lépések biztatóak, jelenleg egy fémcső megfúrásán dolgozom, ami felettébb csúszós. Még nem tudom, hogyan fogom ezt a dolgot orvosolni.

Az első havi tartózkodási engedélyt is úgy sikerült abszolválni, hogy az egyik nővér nővér elvitt Horvátországba kocsival, hogy aznapi pecsét legyen az útlevelemben. Persze a tinta kifogyott a határőröknél, úgyhogy a rendőrök bizalmi alapon adták ki a papírt :)

Holnap megyek Nancyhez a kastélyba, ő állítólag be szokott fogadni fiatalokat. Előbb jól megnéz, aztán egy hétig bejárós vendég leszek, ha fogad. Remélem, szimpi leszek számára!

Az éj enyhe, a csillagok szikráznak, az utcalámpa lágy narancssárga fénnyel világítja meg a szobámat, én pedig kinyitom az ablakot, nehogy kint rekedjen bármi ezekből a szépségekből. Az éjszaka most nem magányt hoz, hanem békét és a boldogság ígéretét, én pedig csendben könyöklöm az ablakpárkányon és vizslatom a holdat, az embereket és az érzelmeim sokaságát. Megjött a tavasz.

Sokan sokféleképp jellemzik a tavaszt, idén például a legnagyobb jellemzője a nemléte volt otthon, de itt igazán nem lehet mondani, hogy nincs. Egyik nap verőfény, a másik nap dézsa. A hozzám legközelebbi patak duzzasztója tisztes mennyiségű vízzel és hozzá sok-sok decibellel árasztja el a környéket. A környéki földeken megkezdődött a szántás-vetés-ültetés, aminek a velejáró aromája belengi az egész várost. A ruhatáramból száműztem a téli cuccokat, no meg a papucsot, úgyhogy mostmár zokni segéderővel segítem a takarítónéni munkáját. Hát nem is tudom, mit kezdene nélkülem :)

Belekezdtem a szigorlatra való készülésbe, úgyhogy újra el kell ásnom magam a papírhalmok alatt, pedig alig bírok magammal, hormonjaim Bruinen patakjához megérkeztek a tavasz Fekete Lovasai, úgyhogy Elrond parancsára megáradt minden, alig lehet kordában tartani. Mindárt itt a május és nem a vitorlás tanfolyamra készülök menni, hanem az egyetemre újabb adag jegyzetért...

De azért ne csak panaszkodjam, sikerült beruháznom egy bőr sportcipőre és néhány új zoknira. A kettő nagyon zsír kölcsönhatással van egymásra: úgy csúsznak mint állat. A minap nekilendítettem a biciklimet, hogy munkába induljak, majd egy gyönyörű mozdulattal kiléptem a cipőmből az úttesten. Csak egy kicsit éreztem magam hülyének :)

A fogyókúrát is folytatom rendületlen, amit nagyban segít, hogy Dr. Csontot nézek az étkezések alatt, amitől garantáltan elmegy minden étvágyam: félig megrohadt hullák, cseppfolyóssá vált szövetek, kukacok és bogarak minden mennyiségben, plusz még beszélgetnek, sőt! áradoznak róla. Nyami!

Az olasz étkekkel is egyre jobban megismerkedem: például megfigyeltem, hogy a lejárat után még pár napig semmi bajuk, majd egyik napról a másikra penészhad lepi el őket még akkor is, ha nem bontottam fel a védőgázos csomagolást. Nagyon érdekes. A másik dolog, hogy itt csak úgy lehet húst venni, hogy aznap lejár. A leárazott húsok azok, amik tegnap jártak le. Nem mintha engem zavarna, mármint megeszem, ha még nincs szaga meg minden, de ha ez otthon történne, az ÁNTSZ bezárna minden boltot Olaszországban. Tegnap találtam egy olyat, ami holnap jár le, egészen meglepődtem rajta. Gyorsan meg is vettem :)

Rólam ennyit. Peace, love, freedom, happyness!

Tavasz van. Majdnem nyár. Süt a nap, kivéve ma. Otthon Antiochiás Hétvége van, nélkülem. Hát, hmhm. Igazán otthon lehetnék. Csak akkor ki jön ide helyettem?

Eléggé nyugalmas, eseménytelen napok követik egymást. Minden nap 9-10 körül kelek, ami az elmúlt időszak deleihez képest kifejezett javulás. Meglepő módon most már képes vagyok hajnali 3 előtt elaludni, néha már éjfélkor ágy felé húz az alvókám. Főleg, hogy tanulnom kéne, de a könyvek rém unalmasak. A sorozatokból is rendre kifogyok és nincs mit csinálni. De jövő héten már nincs mese: Piuri prof. megjön Amcsiból, ráadásul a szigorlatra is el kell kezdenem készülni. Erről ennyit.

A tavasz kihat a lakótársaimra is. Alessandro olyan gyakran vált általános hangulatot mint más zoknit, kicsit nehéz követni. Egyik nap bánatosan méreget a szoba másik feléből és nem lehet hozzászólni, a másik nap túlkompenzált intenzív jókedvvel robban be a konyhába, hogy most népgyűlés lesz és mindenki mesélje el a szerelmi életét. Nagy általánosságban hidegen hagy, hogy éppen ki zakkan meg a környezetemben, de emellett már én sem tudok elmenni szó nélkül. Addig sem unatkozom :)

Gennaro tavaszi depresszióban szenvedhet, mert elhagyta minden jókedv. Még Ale kitörései sem vidítják föl. Egyedül az Inter-Roma focimeccsen készített fotókon láttam rajta érdeklődést, egyébként acélos hangja is mintha elhagyná. Tiziana naphosszat alszik, vagy házon kívül van. Nem sokat lehet mondani róla. Legfeljebb annyit, hogy a rendrakási kísérleteit ismeretlen okból felfüggesztette. Ettől csak nyugisabb lett itthon :)

Rocco ma megvillantotta előttem meztelen felsőtestét, majd egy irányváltás után a kőművesdekoltázsát. Maradandó élmény volt, a kép beleégett a retinámba :)

A kínai hölgyemény előbújt a vackából, minden este 8-kor vacsorázik egyet a közös konyhában. Ennek köszönhetően betekintést nyerhettem a kínai protokollba, ugyanis keleten kötelező szokás a csámcsogás, az utcán való köpködés, illetve az engedélykérés nélküli dohányzás még ha az zavarja is a nemdohányzókat. A konyhában csak a legelső fordul elő, de az jó hangosan. Ezért is néztem utána. A másik szokatlan, hogy az R betűket rendre L-nek ejti, ez is keleti vonás. Ebből adódóan a mondandója felét nem értem, úgyhogy nála áttértem angolra, mert az jobban megy :)

Az egyetemen is nyugi van, az egyetlen említésre méltó esemény Ravi biciklijének elhalálozása volt. Egy vagon szerszámmal próbáltak életet lehelni bele, de annyira rozsdás volt, hogy a fogaskerék nem illeszkedett a láncszemek közti hézagba, a kerék pedig alaphelyzetben 5 fokkal tért el a menetiránytól. A nyolcasról ne is beszéljünk. Kérdezte is, hogy mikor megyek végleg el, mert igénybe venné az enyémet. Mondtam neki, hogy ha megegyezünk, a hozzá beszerzett ponyvát is itt hagyom neki. Visszakérdezett, hogy minek. Ezek után ránéztem a biciklijére és közöltem vele, hogy fogalmam sincs :D

Csóközön!

Hosszú-hosszú idő után újra második-itthon! 3 hét Magyarország-otthon után végre visszajöttem! Azt kell mondjam, nem rossz dolog egyik otthonból a másikba utazni :)

Hosszas munkák után Húsvét előtt egy héttel landoltam otthon, ahol is szembesültem a ténnyel, hogy a munkák bezony folytatódnak. Hétfőn édesanyámmal belelendültünk a disszertáció átnézésébe, hogy amit leírtam, mások számára érthető formában kerüljön ki a kezemből. Hát nem mondom, szépen átalakult az iromány, de nagyon örülök, mert mivel ő nem ért a kutatási témámhoz, ezért amit ő nem ért, azt valószínűleg mások sem értenék, szóval lényeges fejlődést értünk el. Közben elkezdődtek a húsvéti előkészületek, a 30 fős családot vártuk hozzánk vendégségbe, úgyhogy zéró pihenés, munka hajnalig.

Nem vagyok túl boldog tőle, de az egész Húsvétban egyetlen ünnepi pillanat volt számomra, a szombat esti misén a dicsőség felzendülése. Az alleluját sajnos leredukálták, így arra már nem jutott emelkedett pillanat számomra. Vittem magamnak egy sámlit, ami gyakorlatilag életmentő volt, azon kuporogtam végig a 2 órát. Utána ünnepi vacsi, de abba már félig belealudtam. A másnapi vendégségben próbáltam tartani a frontot, de hamar elfogytam. A legvégét már fejfájósan-kézremegősen pakolásztam végig, aztán elfeküdtem mint egy fadarab. Másnap tesók jöttek és locsolók, úgyhogy napközben eszegettünk-pakolásztunk, gyerekeket kergettünk a padláson, aztán este vissza a disszertáció érthetetlen rejtelmeibe. Egész héten ezzel vacakoltunk még, én gyakorlatilag szobafogságra ítéltem magam, csak edzeni mentem. A repülőt el kellett tolni egy héttel, mert nem készültem el. De szombat napközben elküldtem a témavezetőmnek az akkori verziót, hogy nézze még át a második felét, aztán beadom. Utána elmentünk a kikába háztartási cuccokat nézni. Vettem egy törött lábú ebédlőasztalt, egy (kiállítási darab) dohányzóasztalt és 4 gyári hibás széket harmad áron. Most úgy néz ki a szobám mint egy raktár :)

Vasárnap nincs munka (ez elvi kérdés), szóval ebédeltünk és bridzseztünk egyet családilag. Jól kikaptunk. Aztán elmentem Antióchiára megnézni, hogy élnek-e még az emberek és mint kiderült, élnek. Bár kevésbé fényesen mint amikor elmentem. Vagy csak megjöttem és jól kipanaszkodták maguk végre. Nem tudom :) Mindenesetre volt egy jó kis csocsózás este, amitől olyan érzésem keletkezett, hogy van még élet a földön. Aztán hazamenve gyorsan befejeztem a disszertáció maradékát, amit a témavezetőm küldött, majd beájultam az ágyba.

Hétfőn belibbentem az egyetemre és kértem egy nyomtatót, hogy ne kelljen egy rahedli pénzt kiadni a beadandókra. Vagy 4 órán keresztül dolgozott a nyomtató, nagyjából 1000 oldal gyűlt össze, hát nem semmi. Aztán irány haza. Újabb agyhalál. Másnap telefonos forródrót egész nap, arra volt csak időm, hogy megszereljem az egyik kika széket, kemény 5 csavar hiányzott belőle :)

Szerdán belibbentem újra az egyetemre, ahol roham-konzultáltam a leendő vizsgáztatóimmal és a rektorral, csak hogy megtudjam, hogy roham-doktorizni fogok. A híreket csendes rezignáltsággal fogadtam... Délután roham-látogatást tettem tesóméknál, aztán hazamentem pakolni. Röpke 3 órát sikerült aludni, hogy utána a reggel 6-os géppel Olaszhonba röppenjek. Megérkezvén még beruccantam az egyetemre egy-két dolgot kinyomtatni, aztán erőm vége felé járva hazajöttem aludni. Szakadás.

Másnap, vagyis tegnap, megállapítottam, hogy elegem van a fáradtan kelésből, ezért némi gondolkodás után visszafeküdtem az ágyba és végigtévéztem a napot. Alvás. Ma arra keltem, hogy süt a nap és életben vagyok. Ennek örömére megnéztem egy újabb filmet, majd megállapítottam, hogy a kinti hőmérő 50 fok feletti értéket mutat, szóval nem fogok fázni a napon. Megmostam a hajam, majd szárítás nélkül ujjatlan pólóban-rövidnadrágban elkerekeztem a boltba ételért és piszkosul élveztem, hogy az olaszok pulóverben rohangálnak én meg vizes hajjal ujjatlanban tekerek. Én nem tudom, hogy csinálják :)

Este felé elugrottam egy pizzáért, de elkövettem azt a hibát, hogy függőlegesbe hoztam a dobozt szállítás közben, így az összes rávaló a doboz alsó felén landolt, a sajt oda is dermedt. Valahogy visszakaparásztam a pizzára az egészet és nem érdekelt az egész, hanem megettem mind. Vacsizni már nem fog kelleni.

Holnap újra sütni fog a nap, ki fogok menni virágokat bámulni és élvezni fogom, hogy van még egy nap munkakényszer nélkül. Azt sajnálom, hogy nincs senki, akivel együtt napozhatnék a pázsiton csicsergő madarakat hallgatva, de tekintve az eddigi amortizáltságomat, talán nem baj, hogy egyedül és nyugalomban vagyok kicsit. A lényeg az, hogy az idegbaj első felvonása véget ért és szerintem nem végeztünk rossz munkát (remélem, ezt majd a bírálók is így látják). A tavasz itt már tombol, és eszem ágában sincs nemet mondani neki. Munka ide vagy oda, kutatóexpedíciót indítok az életkedvem után és élvezni fogom a békét, nyugalmat és a csendes boldogságot, aminek a megtalálásához messze kellett költöznöm az otthonomtól, de most már remélem, képes leszek megtartani.

Na szevasztok!

A mai szép napon végre megtörik a hallgatás, ahogy a hózápor is a napfény erejének köszönhetően.

Az elmúlt másfél hónapotd az ideglelés határán töltöttem az új oktatásügyi törvénynek köszönhetően, de immár megelégeltem a dolgot. Ma már egyszerűen csak dolgozom, nem éjszakába nyúlóan, nem hisztirohamban, nem sírógörcs közelében, de legfőképpen nem sötét karikákkal a szemem alatt. Egészen felemelően érzem magam. Ma még sziesztáztam is egyet.

Az egész úgy indult, hogy februárban visszatértem, hogy folytassam a teendőimet. Kedvesen elbájcsevegtem a takarítónénivel, miszerint azt hitte, hogy napok óta fekszik a hullám a szobámban, merthogy eltűntem. Mindig akkor szoktam felkelni, amikor ő végez a többi szobában, kábé 11 körül. Amikor már másodjára mulasztottam el megjelenni, a néni erőt vett magán, kikereste a szobám kulcsát és benyitott, mire kiderült, hogy nem ott szaglom, hanem Magyarországon, no ennyit erről :)

A Gianni időszak is véget ért, mivelhogy elköltözött. Helyette érkezett egy kínai lány, aki amint embert lát a közelében, egyből bemenekül a szobájába :) Tegnap sikerült vele fél órát beszélgetnem, kész csoda volt. Amúgy eegész normális és sokkal jobban beszél olaszul mint én, bár ez nem nagy szó :D

Az influenza végigsöpört az emberek nagy részén, szerencsére engem kihagyott. Gianni... Ruggero... Angelo... már vártam, hogy mikor jövök én...

Szóval eltelt egy-két hagyományos téli hét, rodeóztam a bicajjal a hótorlaszok közt és nagyon vicces volt, szomorkodtam, hogy idén sem síelek, stb, amikor kapok egy levelet, hogy 1 hónapom van megírni a doktorit, különben az egyetemünk nem teljesít egy fontos határidőt és visszaminősítik vagy bezárják vagy beolvasztják, vagy én nem tudom. A doktorim jelen állapota akkor 140 oldalnyi katyvasz volt, szóval oda-vissza voltam az örömtől. Arról nem is beszélek, hogy olaszul kell majd szigorlatoznom, mikor még azt is alig tudom elmondani, hogy 3+2=5. Szóval széfbe zártam a Harry Pottert, beköltöztem az irodai székbe és napi 10-11-12-13-14 órákra ki se keltem belőle. Az ebédeket rendre kihagytam, szóval mostmár tuti 70 kiló alatt vagyok :)

Dolgoztam mint a güzü, senkihez hozzá se szóltam, egyszer elmentem pizzát enni éjfélkor Ravival, aki egy indiai doktorandusz (csupa csont és bőr, elképesztő). A pizza felét hazavittem, de természetesen, amikor egyik kezemből a másikba akartam helyezni, a kormányról lecsúsztak az ujjaim és zanyáltam egy jót a bicajjal. Az arcsérüléseket sikerült megúszni, szóval senki nem tud róla :)

Tiziana azóta konyhai járőrszolgálatot tart és nekiáll balhézni, ha valaki koszosan hagyja a tűzhelyet, vagy az edényeket a mosogatóban hagyja. A múltkor addig szekálta Roccót, amíg rendet rakott maga után :) Azóta a házfőnökkel (Emilio) íratott egy felhívást, hogy tessék rendet hagyni magunk után. Az egyik nap Luca otthagyta a koszos edényét a mosogatóban, erre Emilio feljött és elkobozta őket. Luca erre üvöltve felhívta Tizianát, hogy hol vannak az edényei. Valahogy visszakaphatta őket, mert este már újra a mosogatóban láttam őket :)

Ruggero időközben nemhivatalos doktor lett. Megvédte a doktoriját, már csak a bürokráciára és a plecsnire vár. Jó neki :)

Az egyik nap összeütöttem egy jó kis tojásrántottát. Épp a hagymát pirítottam, amikor Rocco beszambázott, meggyújtott 2 platnit, majd egy laza mozdulattal feltekerte a tüzet a kajám alatt. Én csak arra figyeltem fel, hogy a reggelim füstjeleket ad és hangosan pattog. A felét persze ki kellett vágnom a kukába. Amikor szembesítettem kedves lakótársamat, közölte velem, hogy ő nem emlékszik arra, hogy hozzányúlt volna az én tüzemhez, szóval biztos én voltam. Na erre már nem tudtam mit mondani...

A tavasz első lendülete megérkezett a múlt héten, hát kimentem sétálni. Nagyjából 16 fok lehetett, hát levettem a pulcsimat is. Az olaszok persze kabát-sál-sapkában mászkáltak. Ha a mamma mia szagot eresztene, ahányszor kimondják, én egy nagyon erős kondenzcsíkot húztam volna a városban (örökké éljenek az öreg nénik) :D

A fogyókúrának kezdem megérezni a hatásait. Most vasárnap volt az első alkalom, hogy nem bírtam végigállni a misét, mert elmentem futni, plusz nem ebédeltem és rámtört némi gyengeség. Mise után hozzámlépett a templom leglelkesebb bácsija (maxhangerővel éneklés, dérrel-dúrral perselyezés, amikor senki sem megy) és megjegyezte, hogy hogy-hogy most leültem, merthogy olyan lelkesen elutasítottam a múltkori ülőhellyel kedveskedését. Elmagyaráztam neki a helyzetet, mire bemutatkozott, mire én is bemutatkoztam, mire megszólal azzal a tipikus én vagyok a legsármosabb csávó az egész városban mosollyal, hogy Ciao, bella! Azt hittem, hogy helyben dobok egy hátast :DDD

Mára ennyi, az oka az irományomnak, hogy a mosógép belogisztikázta a ruháimat a paplanhuzatba, ami annyira tetszett, hogy úgy döntöttem, megírom. Egy katyvaszt tettem a mosógépbe és egy csomagot szedtem ki. Ez lehetne a jövő fegyvere az elvesztett fél pár zoknik ellen :)

Szép napot :)

A mai napon csoda történt. Hosszú idő óta először kisütött a nap. Ezen annyira felbuzdultam, hogy biciklire pattantam és elmentem vásárolni. Olyan szép idő van, hogy ha feketébe öltözöm, még pulóver sem kell. Fantasztikus! :)

Az otthoni élet sem rossz. Christiana ugyan végleg elhagyott minket, ellenben helyette beköltözött Gianni. Hozta a feleségét is, nagyon szimpatikusak első ránézésre. Gianni igaz hozzám se akart szólni első nap, csak magára zárta az ajtót és nézte a tévét, de ma végre hagyta, hogy bemutatkozzam neki. Szóval talán lesz kivel dumálni pár szót.

A idegbaj viszont nem ért véget. Rocco kicsit kikészít. Akárhová megy, felkapcsolja a villanyt és úgy hagyja, akár az éjszaka közepén is. Az üvegajtók, amikkel rendelkezünk, nem szabnak gátat a fényárnak ilyenkor. Heti 1-2-3-szor rendre égve hagyja a tűzhelyet. A lefolyóból heti 1x kipiszkálom a félig rohadt zöldségdarabokat, amiket ott hagy. Mindig éjfélkor teszi fel a mosást, ami a fém pánikszobám falán simán áthallatszik. Miután ma hajnali egykor tette fel, hagytam neki egy cetlit, hogy 11 után ne mosson. A tévét is rendre úgy hagyja, a hangerőről nem is érdemes beszélni... Hiányoznak az edzések. Nincs hol levezetni a feszültséget. Ha így folytatódik, még a végén rajta fogom... :)

Hát így telnek a napok.

Hát újfent Olaszhonban vagyok a naaagy karácsonyi banzáj után.
Bejglivel fel vagyok töltve, zserbó bekészítve, úszógumi reloaded :)
Eltekintve attól, hogy élénk a család, azt hiszem nem történt semmi életveszélyes. Bár idén sikerült eltörnöm egy poharat és egy  jénai tálat. Már évek óta nem törtem el semmit. Nem baj, ennek is el kellett jönnie :)
Szóval jan 4-én röpke 3 óra alvás után hajnali négykor bevetettem magam az autóba és repültem ki a reptér felé. Kicsit aggodalmasan, mert a zserbó csak úgy fért bele a bőröndbe, hogy az felvette a párnákkal-tömjök-ki-a-mikulást formát. Még szerencse, hogy nem vették szigorúan a bőrönd méretét :)

Röpke 8 óra múlva leszálltam az utolsó vonatról, bevágódtam a boltba. Hazafelé a lehulló tejesdobozokat pakolgattam vissza a csomagom tetejére, merthogy hely benne már nemigen volt. Hazaértem, majd elnyúltam az ágyban.

A következő 3 napból csak az Örökség c. könyv fejezetei és a chipsszerűre égetett ételek ropogó emlékei maradtak meg. Egy pizza és egy polip. Kár értük. De a könyv nagyon izgalmas volt :)

Mikor végre kidugtam az orrom a szobámból, szinte meglepődve tapasztaltam, hogy majdnem mindenki visszatért a karácsonyi szünetből. Már csak az zajból is.

Érdekes ez a zaj dolog. Olyan mintha az olaszok az évek számának megfelelő decibell szintet próbálnák hozni mindig. Új év, új hangerő. Idén már 3 ajtó is kevés a TV kizárásához. Amikor Berlusconi vitázik élőben, akkor az általam nagyjából preferált 28-as hangerő hirtelen felugrik 59-re (max-1), és a srácok hangos vonyítással fejezik ki tetszésüket. Szuper.

Mindegy, túl lehet élni mindent. Ha ők lehetnek hangosak, akkor nem fogok udvariaskodni 10 hónapig. Másnap bevágtam a Tanga című számot és végre kipartiztam magam. Közben figyeltem, ahogy a műanyag fólia dzsiggel a mélynyomón. Biztos a többiek is élvezték :)

De az újévi szépségek még nem értek véget. A hétvégén kaptam egy kedves levelet a Baranya megyei NAV-tól, hogy tisztes adótartozásom van és lefoglalták a kocsinkat. Hát ez zsíír. Korábban értesítő nem jött, igazából azt sem értettük, hogy mi lehet. 5000 forint kezelési költség, fellebezés nincs, panaszt tehetek még 5000 forintért. Na kössz! Idegbajban telt az egész hétvége. Ha elveszik a kocsit, engem megnyúznak a szülők és még csak azt sem tudom, miért... Az álmaimra is kihatott a dolog, egyik nap megmondta nekem a helyi témavezetőm, hogy mennyire csalódott bennem, hogy ilyen katványt hoztam össze folyóiratcikk címen, a másik nap pedig egy orvos közölte velem, hogy rákom van és nagyjából 4 hónap múlva fogok eltávozni lassú, fájdalmas és fulladós halállal. Hétfőn aztán elkezdtem telefonálni, mint az őrült és szerencsére kiderült, hogy egy illetékről szóló csekk veszett el a postán, amit ha 30 napon belül befizetek, a kocsi is megmarad. Talán a lassú, fájdalmas halált is megúszom. A folyóiratcikk bírálatára még várok :) Szóval a gyomorgörcs már oldódik. De azért iszom egy sört este, hogy biztosan elmúljon :)

A hangulatom nincs a toppon, de a feszültség múló dolog. Szóval megvagyok. Az idő felhős, néha esik egy kis eső, de úgyse fog ki rajtam. Otthon közlekedésbénító havazás folyik. Már alig várom, hogy hazamenjek és felavassam a sílécem :)

Amúgy is meg kell ismételni egy bizonyos szánkózást, ahol egy ugrató után úgy zuhantam vissza a szánkóra mint egy rongybaba. Na az vicces volt! Az ülőke letört darabkáját még most is őrzöm :D

Na pá!